~Éva és Ádám

Michael Grant, Katherine Applegate

Könyvmolyképző Kiadó 2014

272 oldal

(Eve & Adam)

****

Felföldi Edit fordításában

ISBN: 9789633738689

Borító: *****

Moly: átl. 3,8 csillag

Goodreads: 3,6

"Kezdetben vala az alma. Azután a baleset, a szörnyű, bénító sérülés és a kórház. Evening Spiker alig nyeri vissza az eszméletét, amikor egy furcsa fiú már ki is viszi a kórházból, és sietve az édesanyja kutatóintézetébe, a Spiker Biotechnológiai Gyógyszergyárba szállítja. Itt Eve-nek más dolga sincs, minthogy gyógyuljon, és elviselje a kísérteties elszigeteltségét, amelyet csak uralkodó természetű anyja, egy furcsa orvoscsapat és az ideszállításában közreműködő titokzatos fiú szakít meg időről időre.

Amikor Eve már azt hiszi, biztosan meghal – bár nem éppen a sérüléseitől, hanem az unalomtól – anyja különleges feladatot bíz rá: meg kell terveznie a tökéletes fiút.
Eve egy az emberi genetika oktatására kifejlesztett lenyűgözően aprólékos szimuláció segítségével nekiáll, hogy tetőtől talpig megtervezzen egy fiút: a szemét, a haját, az izmait, sőt még az agyát és a lehetséges személyiségjegyeit is. Éva megtervezi Ádámot aki maga lesz a tökély, a tökéletes emberpéldány, a tökéletes pár… vagy mégse?"

Minden civilizált ember ismeri Ádám és Éva történetét. 

Michael Grant és Katherine Applegate viszont máshogy képzelték el az emberek születésének mikéntjét.

Ez volt az első könyv, ami a két író akármelyikétől a kezem ügyébe került; idáig nem is hallottam róluk, de amint utánanéztem, nagyon meglepődtem, ugyanis Mr. Grant már 77 éves múlt, Ms. Applegate pedig betöltötte a 58-at. A következtetés, hogy ők már sok mindent megéltek, láttak, hallottak, ezért sikerülhetett ilyen jól kidolgozniuk ezt a történetet. 

Tudni kell, hogy imádom a feldolgozásokat, A szörnyszívű, a Csók, pont jókor, vagy a Mentsük meg Júliát! is a kedvenceim közé tartoznak, de Ádám és Éva sztorija merőben különbözik az eddigi történetektől. Semmi unalmas nincs benne, folyamatos a cselekménysor, izgalmas, tanító jellegűnek is nevezhetem, bár engem már maga a tény is lenyűgözött, hogy hogy lehet a genetikáról olyat írni, ami érdekessé teszi a témát. Így. Akit érdekel a tudományoknak ez az ága, már most nyugodt szívvel kijelentheti, hogy szereti ezt a könyvet. 

Valahol olvastam, hogy ez egy sorozat lesz, és bevallom, hogy szerintem is kéne folytatni, a végével nem vagyok tökéletesen megelégedve, viszont sehol nem találtam információt arról, hogy elkezdték-e már írni a folytatást, mikor fog megjelenni hazánkban, vagy akármit. Ha valaki tud róla infót, kérem szóljon!
Visszatérve, Michael Grantnak három könyve jelent meg magyar fordításban, a másik kettő az Egmont Kiadó jóvoltából. Katherine Applegate pedig tizenegy könyvvel büszkélkedhet Magyarországon, a Könyvmolyképző Kiadó támogatásával.

A címmel elégedett vagyok, szerintem nagyban lefedi a témát, mégsem tükröz vissza minden jelentőségteljes jelenetet. Bár Adam csak a könyv utolsó harmadában válik teljes értékű karakterré, a természete már az elejétől fogva kíséri a történetet.

Egyáltalán nem volt hosszú, egy rövidebb útra kifejezetten jó olvasmány, elfogadtam volna, ha egy kicsit jobban ki van fejtve a vége, de nem én írtam/szerkesztettem, tehát nincs beleszólásom. Ez az egy, ami miatt hangyányit csalódott vagyok: hogy össze van csapva a vége. Szerintem, ha ezt jól dolgozták volna ki, megkapta volna a maximum pontot az értékelésére.

Eve az a lány, akit mindenki máshogy szólít. Otthon Evening, az iskolában E.V., Solo pedig Eve-nek szólítja.

Eve

Szerintem az utóbbi sokkal jobb, mármint ha belegondolunk, az Evening nem átlagos név (még Amerikában sem), és én sem szeretem, ha a teljes nevemen hívnak, az E.V. pedig nem tudom honnan jött, de kiejtve az a becézett alak-érzést kelti ("Ívíí" kb), szóval személy szerint én maradok az Eve-nél. Nagyon örültem a karaktere stílusának, hogy akármilyen gazdag kiscsaj, nem az a fellengzős, nagyképű plázacica, hanem egy kedves, együttérző, gondoskodó, gyermeki lélek, aki, ne felejtsük el, a tanulmányokban sem marad le kortársaitól. Nem az a pénzért vett szépség, rajta tényleg látszik, hogy természet adta jelleme van, nem tűnik ki a tömegből, viszont nem megy el mellette szó nélkül bárki. Legjobb barátnőjére néha nagyon mérges voltam, Aislin ugyanis egy olyan típusú fiatal, aki nem lát az orráig sem a szerelem rózsaszín felhőjében. A pasija egy drogkereskedő, ha telefonon hívja, vagy pénz kéne neki, vagy ki kéne menteni egy helyzetből. Aislin nem akar vele szakítani, mert szereti, de emellett a srác tönkreteszi a saját, Aislin és ezáltal Eve, Solo és Adam életét is.

Ha már szóba került, Solo Plissken Eve anyjának dolgozik, eddig soha életükben nem hallottak a másikról, és nem is találkoztak, aminek kivitelezéséhez elég figyelmesnek, aktívnak és okosnak kellett lennie Terra Spike-nak, Solo főnökének, Eve anyjának, a Spike Biotech vezérigazgatójának, aki egy rideg, kellemetlen stílusú nőszemély, viszont be kell vallani, hogy ért mások befolyásolásához.

Solo az a fiú, akinek van múltja. A szülei, az egész családja, az élete. Semmi nem maradt neki, csak a munka. A munka, ami egyre rosszabb és egyre bonyolultabb ügyek kerülnek a rendszerbe. Azonban minden ember múltjában van valami izgalmas, ami elvezet a jelenéhez. Solo online suliba jár, zsemlés fiút játszik a tudósok között, de neki is van sütnivalója. Miközben mindenki azt hiszi, hogy csak ott van, ő megfigyel, megjegyez dolgokat, és láss csodát, van agya, szóval következtet. Hogy mire, derítsétek ki ti.

A történet nagy része a Spiker kutatócentrumban játszódik, miután Eve egy baleset áldozataként orvosi kezelésre szorul,  Terra Spiker alkalmazottjai a legnagyobb agytrösztök az orvos-tudomány terén, Solo az anyjának dolgozik, a hely egy útvesztő, szóval, ha akarna, sem találna ki innen, főleg, hogy minden sarkon kamerák vannak és minden kutatóállomásra minimum három térfigyelő van beállítva. 

Az egyik fejezetben Eve elmegy arra a helyre, ahol apja, a halála előtt, dolgozott. Ő egy művész volt, szobrokat farigcsált, amiket aztán az emlékére kitettek a Spikerben díszítés gyanánt. Az apja régi fészkében olyan meghitt volt a légkör, hogy Eve-nek a lélegzete is elakadt, és a végén már azt sem tudta, miért ment oda. Nem csak az, ahogy leírták a légkört, de maga a szituáció is nagyon (tényleg ez a legjobb szó rá) meghitt volt, meghatódtam. Olyan érzésem volt, mint amikor valami szépet látok, amiről eszembe jut valami rossz emlék. Például, ha egy baseballozó kisfiú meglát egy ütőt, jó érzés tölti el, mert szeret játszani, de aztán eszébe jut, hogy egyszer fejbe ütötték egy ilyen ütővel, szóval nem szeretheti teljesen. Ettől az érzéstől eltekintve nagyon megharagudtam Terrára, amiért nem tud pontosan fogalmazni, kétértelmű utasításokat ad. Ennek a tulajdonságának következményeiért olvassátok el a könyvet!

Nagyon ötletesnek tartom a borítón szereplő almát, ami jelképezi Ádám és Éva történetét, a puzzle-darabos feldolgozást, ami a részek összerakását jelenti, hogy minden tárgy és élőlény darabokból épül fel, a szikra, ami átfut az egészen, ami emlékeztet, hogy jelen időben vagyunk, ahol a genetika vagy bármely más tudományág egyre fejlettebb, folyamatosan kutatják a génmódosítást, a betegek gyógyítására, ahol minden tudós a gyógymódot keresi. A háttérben ésszerűen vannak elrendezve a 0 és 1-es számok, a kettes koordináta-rendszer tagjai, a legegyszerűbb jelek, egyre szűkülő körben az alma, a központ felé. Most jöttem rá, hogy ha az almát tekintjük központnak, az jelentheti az agyat is, mint az emberek cselekedeteiknek, tudásának forrását, és egyben egyszerű és bonyolult felépítésű. Ha csak az almát nézzük, egy gyümölcsöt látunk, a héját, a rostjait, a nedvét érezzük, ha beleharapunk vagy széttörjük, felvágjuk. Ellenben ha az összetételét nézzük, egy bonyolult folyamat után jött létre, sok idő elteltével: valahonnan volt egy almamag, elültették, kihajtott, növekedett, fa lett belőle, annak virágai, majd termése, az alma. Szóval folyamatosan ismétlődő, összetett rendszer. Ezen kívül amit mi rostnak nevezünk, különféle vegyületekre bonthatóak, a nedve szintúgy, a héja pedig rétegekre osztható, miniméterekre, pikométerekre,  nanométerekre. Igazából minden szétbontható. Gondoljunk bele, ha van egy toll, azt nem nevezhetjük egynek, mert több részből áll: van kupakja, van benne tollbetét, amiben van tinta. A tinta se csak tinta, színezékek, víz vagy mit tudom én mik, de valamik építik fel, szóval egy toll az nem egy toll. És így tovább. 

Másik irányból nézve mi is többek vagyunk. Van a világegyetem, a Tejútrendszer, a Naprendszer, a Föld, Európa, Magyarország és a települései. Azokon belül is vannak utak, házak; a házakon belül folyosók, szobák. A szobákon belül ágyak, szekrények. A szekrényeken belül polcok, csavarok, ruhák. A ruhák szövetekből állnak, de van címkéjük is, mintájuk, ami rá van vasalva vagy ragasztva az anyagra. Ez mind semmi és semmi az Élethez képest. A Léthez képest. Akkor kérdem én, a nagy költő szavait idézve: Mi vagyok én??

Nagyon meleg szívvel ajánlom mindenkinek, akit érdekel, milyen egy gazdag gyerek élete, akivel nem foglalkozik az anyja, akit érdekel a genetika, és aki szeretne egy új Ádám és Éva történetet hallani.