Sziasztok!
Újra itt a VKP, újra itt vagyok én is. A mostani téma a legnagyobb baklövés, amit életemben elkövettem.
Amit a VKP-ről tudni kell: minden posztban új téma, bárki csatlakozhat, aki blogol; további információkért keresd fel a Facebook csoportot, valamint írj Szilvieletespillecukor@gmail.comnek, nézz be a Pillecukor Blogra, kéthetente szerdán jönnek a posztok, minden VKP-s tag egy időben teszi ki a saját bejegyzését, azért jött létre ez a hullám, hogy minden blogger megoszthasson magáról valamit, ne csak egy név legyen a sok között, valamint, hogy jobban megismerjetek.
Őszintén bevallom, nem emlékszem sok ilyen esetre. Pontosan mit is értünk azalatt, hogy baklövés?
Valamit, amit nagyon elszúrtunk, valamit, amit nem lehet visszacsinálni? Valami nyilvánosat, vagy lehet szűkkörű is?
Nem vagyok egocentrikus, nem dicsekszem, nem fényezem magam, de szerintem nem volt olyan óriási, említésre méltó baklövésem.
Viszont vannak apróságok, amik miatt visszamennék az időben, hogy megváltoztassam. Nem is egy ilyen volt.
Például:
- eltűrtem volna az idióta osztálytársaimat az első általános iskolámban, és ott maradtam volna, mert később onnan kerültek ki a legjobb tanulók. Ezalatt értem, hogy amint eljöttem onnan, csökkent a tudásom és a tanulni vágyásom. Imádtam a tanáraimat, de akkoriban nem tűnt fontosnak, hogy ki tanít. Erre most jöttem rá, hogy igenis fontos.
- nem bíztam volna meg feltétlenül bárkiben, aki kedves volt velem (szigorúan korombeli lányokra gondolok), ezáltal sokkal erősebb barátságaim köttettek volna egy-egy látvány-barátnál. Még mostanában is vannak ilyenek az életemben, néha-néha "Jól vagy? - Jól. És te? - Jól."-on kívül többet is beszélhetnénk, de szerintem ez majdhogynem felesleges. Akik közeli barátaim, azok ismernek igazán, és tudják, hogy ez a pont róluk szól.
- amit nagyon utáltam, hogy általános iskolai hetedik osztályban a hátam közepéig érő hajam levágattam. Nem ért le a vállamig! Később nagyon megbántam. Aztán rájöttem, hogy mindig is rövid hajam volt, miért nem tűnt fel idáig? Most már majdnem megvan az a hossz, ami 3 évvel ezelőtt, de az évek alatt volt vágva pár centi, csak hogy egyenes legyen az alja. Nem is akarom többet levágatni, kivéve az ilyen kötelező igazításokat.
- bánom, hogy nem néztem a felszín alá, amikor dönteni kellett, hova megyek továbbtanulni, és eszem helyett a szívemre hallgattam.
Azt hiszem ennél többet nem tudok kicsikarni magamból. Szeretem a jelenlegi életem, vannak ugyan hullámvölgyek, de elégedett vagyok, és ha döntenem kéne, hogy igazán változtatni akarok-e a múlton, nemmel válaszolnék. Semmi pénzért nem cserélném le azokat az embereket, akik most mellettem vannak. Ha valami máshogy történt volna, egész biztos, hogy nem ismerném őket.
Szóval örülök, hogy vannak nekem, és köszönöm az eddigi élményeimet mindenkinek, aki egy hangyányi szerepet is betöltött abban, hogy azzá váljak, aki vagyok!
Köszi, hogy benéztél!