~Késtél (Bexi #1)


Leiner Laura
Gabo 2014
416 oldal
*****
ISBN: 9789636899578
Borító: ****
Moly: 91 %
Goodreads: 4,44


"Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napos zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész világ Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjébe hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét..."

Leiner Laura megint beleadott apait-anyait. Az SZJG, a Bábel és az Akkor szakítsunk színvonala után nem vártam ekkora sikerre, de szó, mi szó, egy bombát robbantott a Késtél megjelentetésével. Nem tudom, honnan van ennyi létereje és fantáziája, hogy ennyi könyvet írjon, de ez a kötet felülmúlta minden elképzelésemet, amit erről a könyvről gondoltam eleinte. Hogy ne csak a leghíresebb műveiről beszéljek, sokan nem ismerik az első regényét, ami Remek! címmel fut. Bevallom, szerettem az SZJG-t a maga módján, imádtam a Bábelt, az ASZ nem lett a kedvencem, de a Késtél felkerült a top-listámra. Merem állítani, hogy jobban fogom szeretni Bexi történetét, mint Reniét. Kirobbanó izgalommal várok minden információt (pl. Mikor jön a folytatás? Hány részes lesz?)!
A hossza szerintem jól lett belőve, éppen olyan terjedelmű, ami (ha nagyon gyorsan olvasunk) egy nap alatt "elfogyasztható". Utálom, amikor úgy van vége egy könyvnek, hogy nincs befejezve az utolsó mondat (emiatt nehogy belespoilerezzetek!). Ez természetesen nem tulajdonítható Laura hibájának, csak is a kiadónak, részben a szerkesztő(k)nek, mert a könyvpiacon egy sorozat érdekességének fennmaradásához létfontosságú ez a zárójelenet, ezért még szép, hogy a legnagyobb csattanónál el van vágva a cselekményszál. (Amikor befejeztem, lapozgattam, hol lehet a folytatás, de nem volt, a következő rész beleolvasójába pedig sose nézek bele. Szóval azt tettem, amit szerintem sokan mások: üvöltöttem; kiadtam magamból a feszültséget. Erre bejön anya a szobába, hogy mi bajom, látja, hogy könyv van a kezemben, és ennyit kérdez: "Sorozat?". Igen, az - bólintok, erre kimegy, otthagyva a problémáimmal, miszerint még nincs kiadva a folytatása. Köszi anya, ezt én is így gondoltam!) Szóval, ha valaki nem szeret várni a folytatásra, annak egészen addig nem ajánlom ezt a könyvet, amíg ki nem jött az összes kötet. Amúgy meg mindenkinek (fiúknak, lányoknak, felnőtteknek, fiataloknak) nagyon ajánlom, ugyanis ez nem az SZJG!

Röviden a történetről: X-faktor kulisszatitkok


Budai Rebeka (Beki, Beka) egy nap posztol egy videót a legnépszerűbb közösségi portálon a barátja falára, ami arról szól, hogy megint elkésett. Tudni kell, hogy ők egy iskolai együttesben zenéltek egészen Beki híressé válásáig, ami miatt a pasija kidobta (mármint azért, mert a csajának sikerült befutnia, neki meg nem, és Beki az álmát választotta a sulis banda és a barátja helyett). Persze ez az egész viccből indult. Aztán Körte (akinek nem tudni a teljes/igazi nevét) a tetoválóművészből lett menedzser "kikukázta a neten". Mivel Beki pop/rock számokat énekel, ezért Körte rockosította, és egy lázadó x-szel a nevében Bexit csinált belőle. Bexi életében nincs iskola, nincsenek osztálytársak, felelések, sulis bandák, barátok...De van magántanár, fellépések, előre kidolgozott napirend, sminkes,  stylist és Anti. Ő az egyetlen barátja, aki nem utálta meg a Bexivé válása után.

Nagy Má
Nemsokára megjelent az első lemeze és *itt kezdődik a történet* kapott egy felkérést a Pop/rock sztár leszek! élő adásában duettpartnerként Nagy Márk mellet. Bexi szombatonként fellépéseken szerepel, ezért nem követi a műsort, nem ismeri Nagy Márkot (a Pop/rockban mindig teljes nevén szólítják a versenyzőket). Kapcsolatuk énekléssel kezdődik, ami vitába torkollik, Nagy Márk egy egész skálát bejár a viselkedésével; hol tényleg 18 évesnek tűnik, hol egy 12 éves agyi szintjét alig üti meg. Ez a tulajdonság engem idegessé tett, nem lettem #márker, elegem van a #márkcsintás-okból, jó fej gyerek, de nem tudja eldönteni, mit akar (persze azon kívül, hogy megnyerje a Pop/rock sztár leszek! műsort). Ezeket a szempontokat csak a Késtél alapján írom, lehet, hogy később változni fog a véleményem, de jelen esetben elég szigorú vagyok. Igaz, hogy maximális pontot adtam az értékelésnél, de az a történetere vonatkozik egészében, nem a szereplőkre. Viszont ha már a szereplőknél tartok (ilyet se csináltam még), íme egy rangsor a szereplőkről kedvenctől a legrosszabbig:
  1. Fogd Be Aszád
  2. Körte
  3. Kemál
  4. Bexi
  5. Lili
  6. Norbi
  7. Geri
  8. Márk
  9. Bexi szülei
  10. Hajnal Brigitta és Varga Tamás
  11. Gyuri bá'
Imádtam az egészet, ahogy a szituációk be lettek mutatva, a helyszín leírása nálam egy "új" világot hozott létre, ha úgy tetszik egy hátteret adott a műsornak. A sztárok életéről eddig csak önéletrajzokban olvashattunk, önimádó hírességek kezéből, de Laura volt az, aki úgy tudta mindezt átadni nekünk, hogy érthető, átérezhető és logikus legyen, ne csak úgy lássuk a sztárokat, mint nagyszájú, elkényeztetett embereket, hanem képzeljük bele magunkat az ő helyükbe, hogy nekik is sok erőfeszítésbe került elérni azt, ahol most vannak. Millió próba, aláírás, fellépés, felkonferálás, dedikálás, bejelentés, sajtótájékoztató, nehéz döntés, dilemma, kényszer és adottság kell mindehhez. Vannak szerencsések (vagy ha a másik oldalról nézzük, szerencsétlenek), akik megtettek egy lépést, akart-akaratlanul, tudatosan-automatikusan, de egy perc alatt híresek lettek, megkapták a 15 perc hírnevet, és vagy megpróbálják megtartani, és sikerül nekik, vagy nem sikerül és eltűnnek a süllyesztőben (erre hasonló példa a Segítség, Youtube-sztár lettem!) Bexit felkapták, Nagy Márk sorsa a közönségen és a leendő menedzserén múlik, a Fogd Be Aszádé pedig önmagukon. Az utóbbi bandát egy hangyányit boncolgatnám.
Fogd Be Aszád
  • Bogyó, Puding és Pepe a tagok (szerintem ez mindent elmond)
  • még nincsenek hivatalosan felfedezve
  • Körte a menedzserük, nála laknak jelenleg
  • nagyon jó fejek, 21-22 évesek
  • nevük és bandanevük eredete rejtélyes
  • fellépéseken ők kezelik Bexi közösségi oldalait
  • minden  vacsorameghívást szívesen fogadnak
Körtéről annyit tudunk, hogy a 40-es éveiben jár, van egy háza, ami 3-4 főnek pont elég, a szüleivel lakik, akik már nagyon öregek, de ez ciki, ezért szívesen állítja azt, hogy "a szülei laknak nála, hogy figyelhessen rájuk" - ez meg cuki. Személyiségileg, emberileg csodálatos, iszonyat vicces és kedves, vagány, valamint okos (előrelátó) és gondoskodó. Azonban ha Bexi magántanára, Gyuri bá' kioktatja, akkor ő is meghunyászkodik.
A tanárt Bexi anyja fogadta fel, amikor a lánya mindent a tanulás elé helyezett a fontossági sorrendben.
Bexi apja csak a könyv utolsó 30-40 oldalában tűnik fel. Elváltak, új családja van, Bexi csak "az anyja volt férje"-ként emlegeti, mert a férfi nem foglalkozik a gyerekeivel, de az élő showban való fellépésre neki is el kellett mennie. 
Bexi húga, Lili tíz éves (akárcsak az enyém), amikor Nagy Márkkal kérkedik, még egy fényképnek sem hisznek az osztálytársai, amin Márkkal pózolnak.
Nagy Márk számomra gyerekes, hiszékeny és öntelt, de emellett mégis menő, a maga módján sármos és néha-néha kedves, aranyos, de erre ritkán van példa, mert általában önmagával és az image-e fényezésével van elfoglalva. 

A helyszín legtöbbször a Pop/rock műterme, színpada (ahol Bexi és Nagy Márk először találkoztak),
Pop/rock sztár leszek!
a próbák, Bexiék otthona, a hangszerbolt (ahova Bexi menekülni szokott a világ elől, Norbi pedig (egy alkalmazott) nagyon rág óta ismeri, és hagyja, hogy használja a hangszereket, legfőképp a zongorát), Körte lakása. Igazat megvallva egyikről se tudok részletesen beszélni, de szerintem ez nem is annyira érdekes. Fordulatot hozott azonban, hogy a Bexiék lakása alatt lakó szomszédjuk, Kemál egy török bevándorló, akik éjjel-nappal nyitva tartó gyrosos büfét üzemeltet, valamint szívesen megosztja akár a fürdőszobáját is Bexiékkel, ha arra van szükségük. Nagyon vicces alak, szeretem az értetlenségét, a magyartalansága sem zavaró, nélküle a sztori olyan lenne, mint én fülbevaló nélkül. Nem annyira fontos a szerepe, de hiányozna, ha nem lenne ott.

A cím (Késtél) szerintem találó...lenne, ha arról szólna, hogyan lett Bekiből Bexi. Lehettek volna kreatívabbak ezzel kapcsolatban (mind Laura, mind a szerkesztők, mind a kiadó), akár a Pop/rock sztár leszek! is jobb lett volna, a műsor címe, amiről alapból a történet szól. 
Ha valaki olvasta/ezek után fogja olvasni, szépen kérem, írjon nekem címeket, ami szerinte illene ide! Kíváncsi vagyok, ki milyen fantáziadús.