Dixie ajánlói: szeptember 2014

Írta: Denise Jaden
Kiadás éve: 2014
Oldalak száma: 356
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft. / Vörös Pöttyös / felejthetetlen
A mű eredeti címe: Never Enough
Értékelés: ***

Fordította: Szabó Krisztina

ISBN: 9789633737828

Hol találtam rá? A Könyvmolyképző Kiadó weboldalán, a blogturné állomásokon és a Libriben.

Borító: *****

Kedvenc szereplő: "Chris", azaz Marcus

Saját rövid leírás:

Loann-t senki nem veszi észre, mindig a csinos, okos, barátságos, közkedvelt nővére árnyékában élt a maga 150 és egynéhány centis magasságával. Még a neve is igazolj az állítását. "Lo", amint az angol "low", azaz alacsony, alsó vagy gyenge és "Ann", ami egyet jelent az átlagossal. Ez volt Loann.

A nővére, Claire mindig az első helyen volt mindenki életében, egészen mostanáig.

Claire súlyosan beteg, rohamosan fogy és nem eszik. Loey-nak hívja a húgát, aki réges rég óta szerelmes volt a két hete vele kapcsolatban lévő barátjába, Josh-ba. A sportolók nagymenője, a suli királya. Aki mindeközben flörtöl Loann-nal. Sok hír kering, hogy mi oka lehet erre, ha ott van neki Claire, de amint kiderül, hirtelen mindenki Loey körül sürgölődik.

Az iskolában Loann-nak új szekrényszomszédja lesz, Marcus. Aki egy magas, szótlan, nyurga fiú, és aki nem bírja kinyitni a szekrényét.

Hamarosan barátok lesznek, Marcus egyre többet beszél, Claire egyre rosszabbul néz ki, Loann pedig egyre tanácstalanabb, hogyan tudna segíteni mindenkin.

Új hobbiként feltűnik a fotózás is, így Loann a fantasztikus képeivel elkészítheti a borzalmas emlékek másolatát. Lefotózza a mókust a fán, Claire-t sminkelés közben, az anyját főzés közben, Claire-t napozás közben, Claire-t fellépés közben. A nővére a legjobb modell, akit kívánhatott, azonban ha jobban megnézi a képeket, látja, hogy valami nincs rendben vele.

Vélemény:
Claire elég szigorú volt önmagával, ezért és még jó pár tettéért nem szerettem, de tetszett, hogy nem dőlt be Josh-nak és inkább szakított vele. Ha már szóba került Josh: egy önimádó, bizonyítani vágyó barom, tipikus kamasz srác, aki csak arra hajt.
Marcust nem lehet nem szeretni és sajnálni. Szerettem a gondolkodásmódját, a hozzáállását, az őszinteségét, még a nehéz esetekben is, amikor nem akart elmondani valamit, és inkább nem beszélt, minthogy hazudjon. Sajnáltam a családjával való viszonya miatt, az anyja gyengesége miatt, és az apja indulatkezelési módszerei miatt. Nem élhetett normális életet gyerekként. Nem volt gyerekkora.
Loann egy aranyos, úgyszint őszinte, meggondolt, okos lány, aki átlát a szitán, akárcsak Claire-en.
A lányok szülei...hmm...néha idegesítőek voltak. Néha együtt a veszekedéseikkel, néha külön-külőn is. Végül nem derül ki, hogy kibékülnek, vagy elválnak, esetleg szünetet tartanak, csak Loann számít nekik. Loann, a főhősnőnk, a legnagyobb súlyt cipelő lány, akit eddig "megismertem".

Claire mikor fogja már szépnek érezni magát?
Josh mikor fog leállni a nyomulással?
Marcus mikor fogja bevallani Loey-nek az érzéseit?
A lányok anyja mikor fogja túltenni magát a családját ért traumán?
Az apjuk mikor fog hazaérni időben?
Loann mikor hivatja elő legközelebb a képeit?
És mindebből mikor lesz ELÉG?

Ajánlom
mindenkinek, aki szeretne egy kicsit.megválni a hétköznapok terhétől, egy (viszonylag) rövid történetet olvasni, amiről sem fülszöveg, sem cím alapján nem megmondható, mi a cselekmény lényege, és persze, a vége.